László András
Min alapul az Asztrológia
Min alapul az asztrológia? Ezt az elemi kérdést fel kell tenni az asztrológia minden hívének és ellenfelének, fel kell tennie annak, aki éppen elkezdi asztrológiai tanulmányait, annak, aki e tanulmányokban már előrehaladt, de annak sem szabad a kérdésfeltevés elől kitérnie, aki már évtizedek óta alap-, közép és felsőfokon tanítja az asztrológiát.
Az asztrológia híveinek körében az asztrológia lényegileg érvényes volta – nyilvánvalóság. Az asztrológia evidens validitásának a tételezésével semmi sincs lezárva, - ellenkezőleg: ez nyitást jelent, nyitást a megoldásra és tisztázásra váró problémák felé.
Az asztrológia abszolút érvénye nem bizonyítható be. Annak számára, aki asztrológia-ellenes előfeltevésekből indul ki, s azokból nem enged – az asztrológia validitása nem bizonyítható be, s az ilyen a legmeggyőzőbbnek tűnő argumentációt sem fogja valóban meggyőzőként elfogadni. Noha az asztrológia elfogadása vagy elutasítása – és ezeknek a motivációja – is olyan probléma, amely komoly érdeklődésre tarthat számot, a jelen kérdéskör tárgyalásánál az asztrológia validitásának az elismerése előfeltételként jelenik meg.
Mire alapozódik, mi az oka és háttere annak, hogy pl. a születési időpont valamely helyre vonatkoztatott konstellációjának a szkématikus képe messzemenő felvilágosítást adhat a szülött karakter-alakulásának a lehetőségeire nézve, életsorsának alakulási lehetőségeit illetően, sőt, prognosztikai eljárások révén az élet külső és belső eseményeinek valószínűsíthető lehetőségeit – exakt időpontokhoz kötve – előre lehet jelezni?
Az alapokkal és a megokolásokkal kapcsolatos állásfoglalások különfélék. Ezeknek egy része eleve nem vehető komolyan, más részük komolyan vehető ugyan, de partikularitásuk miatt igazi megokolásokként nem jöhetnek tekintetbe.
Valamikor – minden bizonnyal - tudták, hogy az asztrológia és annak érvénye voltaképpen min alapul. Ez a tudás fokozatosan elhalványult, s a nyugati asztrológia újjáélesztése idején – a 19. század végén és a 20. század elején – már senki nem volt tisztában azzal, hogy milyen megokolási bázisokat lehetne és kellene elfogadni. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – számos megalapozó és megokoló theória született.
A jelen évszázadban sok híve volt és van annak, hogy az asztrológia tulajdonképpen a tágabb értelemben vett vagy veendő természettudományok körébe tartozik, vagy inkább kellene tartoznia.
Ennek a szemléleti irányvonalnak a hívei kifejezetten fizikai hatásokat tételeznek fel, amelyek a fizikai kozmoszból érkeznek a Földre, és a földi élő organizmusokban további hatásokat, változásokat, folyamatokat és folyamatláncokat váltanak ki. Ezeket a hatásokat részben az ismert és a még nem ismert kozmikus sugárzásokkal, részben a gravitációs és más – feltáratlan – hatások együttesével azonosítják.
Ezen „elméletek” legdurvább változatai energetikai természetű hatásokat tételeznek fel, s erre alapozzák az asztrológia érvényének a megokolását; a „szubtilisabb” elméletek hívei szívesebben beszélnek a nem energetikai természetű hatások jelentőségéről, az informatikai jellegű kiváltó hatásokról, az organizmusban rejlő biológiai program „code”-jainak a módosításáról, továbbá arról, hogy vagy a fogantatás, vagy a születés időpontjában – e tekintetben – valamiféle „telítődés” és „lezáródás” történik.
Egy pillanatig sem vonjuk kétségbe a kozmikus sugárzások hatásának a jelentőségét; valószínűnek tartjuk, hogy lehetnek még ismeretlen sugárhatások, amelyek még jelentősebbek lehetnek, mint az ismertek; hasonlóképpen elismerjük, hogy a gravitációk hatások jelentősége is igen nagy lehet, továbbá valószínűsítjük, hogy vannak egyelőre feltáratlan, még teljesen ismeretlen hatások is. Bizonyosak vagyunk abban is, hogy a jelentős energetikai hatások mellett vannak egészen más természetű hatások is, amelyek még fontosabbak lehetnek.
Mindezek elismerése mellett és ellenére azt állítjuk, hogy ezekre alapozni az asztrológiát- képtelenség. Ezeknek a hatásoknak voltaképpen nincs közük ahhoz, amivel az asztrológia foglalkozik, még akkor sem, ha bizonyos hatások asztrológiailag is jellemezhetőek. Ezek egy egészen más – valóban természettudományi – tudományágazatnak, a kozmobiológiának a területére tartoznak; egy tudományágnak a területére, amely tudományág fontosságát, súlyát és érdekességét készséggel elismerjük, de a kozmobiológia és az asztrológia két – egymástól szélsőségesen különböző – diszciplína. Ez akkor is így van, ha némely irányzat, például az Ebertin-féle asztrológiai iskola, el kívánja vetni az asztrológiát, , mint diszciplína-megnevezést, s helyette a kozmobiológiát javasolja megnevezésként.
Mások inkább okkult hatásokról beszélnek, olyan hatásokról, amelyekről a természettudományok soha nem tudtak, nem is fognak tudni soha, s ezek természettudományos megismerése elvileg kizárt.
Nem lehet kétséges előttünk, hogy lehetnek és vannak ilyen hatások, de az asztrológia érvényének a megokolását nem lehet ezek meglétére alapozni.
Számos híve van a fizikai (energetikai és nem energetikai) és az okkult hatások együttes meglétére való alapozásnak, kiegészítve ezeket a „köztes” parafizikai, parapszichofizikai és parapszichológiai értelemben vett hatásokkal.
Megismételjük: mi az összes meglévő és lehetséges hatás jelentőségét messzemenően elismerjük, érdeklődéssel fordulunk az ezekkel kapcsolatos kutatások felé, de az asztrológia validitásának a megokolását nem alapozhatjuk ezekre.
A hatások folyamatszerűek. Hatások érik –ember esetében – a szülőket, a megtermékenyített petesejtet,az embryo-t, a fetus-t (és nem foetus-t), az újszülöttet, a csecsemőt, a gyermeket, az ifjút, a felnőttet és az aggastyánt. Légből kapott állítás az, hogy vagy a fogantatás, vagy a születés pillanatában ”telítődés” álllna be, s egy ezekkel kapcsolatos „lezáródás” – de ha – feltéve, ám meg nem engedve mégis így lenne, ez sem jelentene és nem okolna meg semmi különöset, főképpen azt nem, hogy a telítődés lezáródásának a pillanatában fennálló – és egy adott földi helyre vonatkoztatott- égi konstelláció miért fejezné ki a karakter alakulásának, az életsors összefüggéseinek a differenciált lehetőségeit.
A hatások – bármennyire is vonatkoztatjuk azokat -, mindig – mint mondtuk – folyamatosak, folyamat természetűek. A Nap hatása – elsősorban a „napozás” kapcsán érvényesül. Minden más hatás –persze nem ilyen szembeötlően – ehhez hasonló.
Továbbá: mint tudjuk, az asztrológia nem csupán emberekre, állatokra és általában élő szervezetekre vonatkoztatható, hanem eseményekre, város- és államalapításokra, egyesületek és társaságok megalapítására, „beérkező” hírekre, levelek kézhezvételére, vagy felbontására, megfogalmazódó invencókra, intuíciókra, időponthoz köthető beavatásokra, hirtelen felvetődő kérdésekre, álmokból való felébredésre, szerződésekre, a legkülönfélébb – természeti és nem természeti, emberekkel közvetlenül összefüggő és össze nem függő – katasztrófákra. Ezek esetében az ismert vagy ismeretlen „sugárzásokkal” való „feltöltődés” „lezáródása” - olyan abszurd állítás lenne, amely alatta állna minden kritikai megközelíthetőségnek.
Tehát: az összes hatáselméletet – mint validitás-megokolási theóriát – a leghatározottabban el kell utasítanunk.
Vannak más – lényegesen megalapozottabb – elméletek is, olyanok, amelyek ugyan egyáltalán nem adnak globális magyarázatot, de a részletekre vonatkozóan feltétlenül figyelmet érdemelnek. Ezek körébe tartozik az a tradicionálisan is ismert és elismert tételezés, amelyet Carl Gustav Jung és hívei a szinkronicitás elvének elméleteként ismertettek. A ’principium synchronicitatis’ lényege – röviden – az, hogy az egyidejű megnyilvánulások között rendkívül szoros benső összefüggés és analogikus viszony áll fenn.
A ’principium synchronicitatis’ valóságos meglétének az elismerése elválaszthatatlan a tudományos igényű és tudomány feletti orientáltságú asztrológiától s az ilyen asztrológiát művelni kívánó asztrológustól. Ezzel párhuzamosan azonban azt is meg kell állapítanunk, hogy a szinkronicitás elve egyfelől nem ad – a megokolást illetően – kielégítő magyarázatot, másfelől pedig azt is ki kell mondanunk, hogy a szinkronicitás elve mellett és felett egyéb – ezek között magasabb rendű – elvek is érvényre jutnak. Anélkül, hogy ennek a taglalását akár csak meg is kísérelnők, fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az asztrológiai prognosztika során – legalábbis bizonyos metódusok vonatkozásában - a szinkronicitási elv – bár nem iktatódik ki – önmagában elégtelennek bizonyul még a részletmegokolások tekintetében is, de más területek is vannak, amelyeknél az érvényben maradó szinkronicitási elv elégtelen volta szintén megmutatkozik.
Amikor a hatásokra alapozódó elméleteket elutasítjuk, ki kell térnünk az olyasféle fordulatok elutasítására is, amelyek konstellacionális részösszefüggések okként való beállítására irányulnak. Például : X. Y. horoszkópjában a Mars és a Saturnus között fennálló quadratura ’transitionalis’ – reciprok együttállásokon keresztüli – megismétlődése okozta azt a súlyos balesetet, amely X. Y.-t érte.
Először is – az említett konstellacionális és az ezt érintő transit- konstellacionális összefüggés nem „okozott” semmit. Mindig a konstelláció egésze és teljes egysége, s ez esetben a transit-konstelláció az, ami kifejezi, jelöli az aktualizálódó lehetőségeket. Sem a rész, sem az egész nem okoz semmit, a rész pedig – önmagában - nem is jelöl, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy jelöl, mert a fentebbi példához hasonló összefüggések sokaságánál nem következik be sem testi, sem lelki trauma, vagyis olyasmi, ami az összefüggésből következik, sem semmi más, ami még az említetteken kívül következhetnék.
A „csillagok” nem determinálnak, de még csak nem is hajlamosítanak, hanem koherenciájukon keresztül jelölnek, jeleznek és kifejeznek, - nem valamit, hanem sok mindent, mindenekelőtt tendenciák lehetőségeit.
A minden térbeliségen túli szellemi ’térben’ a princípiumok (perszonális megfogalmazásban: istenek, szellemek, genius-ok) különböző viszonylatokba kerülnek egymással; hasonlatokkal élve – együttműködnek vagy harcban állnak egymással, - differenciáltan és sokrétűen. A princípiumok szignatúrái kifejeződnek a fizikai kozmoszban, és a reláció-szignatúrák kifejeződnek a fizikai kozmosz entitásainak az összefüggéseiben, vagyis a konstellációban, kapcsolatban a szinkronicitási elvvel és más elvekkel.
Nem érkezik „hatás” – asztrológiai értelemben – az égitestekből. Az égitestek és azok egymáshoz való különböző viszonyai – például gömbfelületi szögviszonyai – kifejeződései olyan relációknak, amelyek nem belsők, még kevésbé külsők, s amelyekben princípiumok – ha úgy tetszik, személytelen erők, ha másképpen, akkor istenek - vesznek részt.
Ahhoz, hogy a továbbiak érthetőek legyenek, egy rövid kitérőt kell tennünk.
Ahhoz a filozófiai-filozófiafeletti létszemléleti irányvonalhoz kell fordulnunk, amelynek e sorok szerzője elkötelezett szerzője és művelője, s amelynek a neve: szolipszizmus (sōlipsismus). Ennek a lényege egészen rövid megfogalmazásban – az, hogy a Létnek egyetlen Alanya van, s ez Én-Magam – ’Aham-Atma’, Ich- Selbst – vagyok. A Létben sok személy van, ezek egyike vagyok én – mint személy, de lényem mélyén nem csak személy vagyok, hanem végtelenül személyen – és személyeken – túli Alany is. Nem személyként vagyok a Lét Alanya, hanem a személyfeletti és egyetlen alanyiságomban, vagyis mint ’Aham-Atma’. Mint a Lét Alanya, a Lét Ura is vagyok, és Lét teljessége. Én-Magam – mint Alany – a Lét Subiectum-a vagyok, a Lét minden Actio-ja az Én-Magam Actio-ja, s minden Obiectum az Én-Magam Obiectum-a. Személyként egyike vagyok az emberi személyek sokaságának, de Alanyként nincs senki más, és semmi más rajtam kívül. Személyként ember vagyok az emberek között, de Alanyként Én-Magam vagyok a Világ is és a Világok feletti Isten. Ez a szolipszizmus1 a Lét mágikus felfogásával, mégpedig a Lét nem démono-mágikus (daemono-magicus), hanem theurgico-mágikus (theourgico-magicus) felfogásával azonos, vagyis: ’solipsismus theourgico-magicus’.
A ’solipsismus theourgico-magicus’ értelmében a princípiumok önmagam – Én-Magam - princípiumai, s bár az Alany és a személy közötti különbség – mint dignitásbeli különbség – végtelen, a személy és az Alany nem választható el a végtelenített megkülönböztetés dacára sem, s a világ valamennyi konstellációján – mint alanyian saját kifejeződéseim mellett – és ezek körében van egy személyesen is saját konstellációm. Ez az alanyi-személyi konstelláció univerzálisan is, de individuálisan-perszonálisan is az én saját kifejeződésem. Ennek a tételezése implikálja a ’syncronicitas’ mellett és azon túlmenően a ’hypersynchronicitas’ elvét, vagyis azt az elvet, amelynek értelmében nem csupán a szinkron meggyilvánulások vannak szinkronicitásban, hanem a ’diachronicitas’-ok, - a különidejűségek – között is van egy – az általános időbeliséget meghaladó , csaknem teljesen időfeletti – egyidejűség.
Az asztrológia ’symbologia’ és ’logia analogica’, tehát a szimbolikus-analogikus princípium-kifejeződések – szignatúrák – tudománya, orientatíve pedig természetfeletti tudománya, amely a természettudományokkal, ezen belül pl. a csillagászattal csak annyiban van kapcsolatban, amennyiben a csillagászat szolgáltatja azokat az adatokat, amelyekből az asztrológia és az asztrológus kiindulhat, a természeti objektumokra vonatkozó adatokat, amelyek a természet körében a princípiumok és a princípium-szignatúrák összefüggéseit, - de az asztrológiának és az asztrológusnak messzemenően kvalitatív – túlsúlyú szemlélet alapján kell eljárnia, távol tartva magát az egyébként igen tisztelt és nagyra értékelt természettudományoktól s minden „természettudományosító”, sőt minden „eltudományosító” és a tudományok körében visszatartó kísérlettől, hogy az „eltudománytalanító” kísérletekről ne is beszéljünk.
A hatáselméletek elutasítása – tehát – elemi feladat. Ezek helyett csak a kifejeződés-jelzés-jelölés-elméletek szimbolisztikus-analogikus szemléletformái fogadhatók el, szoros összefüggésben a ’principium synchronicitatis’ és a ’principium hypersynchronicitatis’ erőteljes tételezésével.
A „hatás” – mint szó és fogalom – csak átvitt értelemben és segédkifejezésként használható. Beszélhetünk – az egyszerűsítés kedvéért – pl. Jupiter-hatásról, amely – mondjuk – a kilencedik ház csúcsát éri, de nem beszélhetünk – az asztrológia keretei között maradva – a Jupiter-ről a Földre érkező hatásról.
Tudjuk, hogy a helyes ’fényszög’ vagy ’sugárzás’- (itt, így, ebben az értelemben lehet sugárzásról beszélni), vagy éppen ’aszpektus’-(adspectus/asspectus/aspectus)- szemlélet szerint pl. egy nagy- vagy átfutó-trigonösszefüggésbe – negyedik pontként – bele van kapcsolva vagy a geocentrum, vagy – és inkább – a topocentrum, s ez utóbbi pl. a szülött testközéppontja, - de ez sem jelenti azt, hogy ez a sugárzási kapcsolat tényleges, a Földre érkező sugárzást jelentene, vagy egyáltalán jelenthetne. A ’hatás’ és a ’sugárzás’ legitim asztrológiai fogalmak, de mindig csak viszonylatokra alkalmazva, kizárva bármiféle fizikai, félfizikai vagy okkult hatást, amelyek ugyan léteznek, de amelyeknek az asztrológia ’causatio’-jához semmiféle minősíthető közük nincs.
E sorok szerzője szerint – vállalva azt, hogy állításával csak igen kevesen fognak egyetérteni – a ’solipsismus theourgico-magicus’ filozófiai-hiperfilozófiai létszemléletének az alapelveit is tanácsos elfogadnia annak, aki az asztrológiát az asztrozófia felé történő nyitás értelmében szeretné művelni, de ezen alapelvek alapos átgondolását – s ez bizonyos – senki sem mellőzheti.
Az asztrológia „kimerítő” megokolása, validitásának a comprehenzív’ megalapozása – racionális eszközökkel – nem lehetséges, de nem is okvetlenül szükséges, mert az előzőekben előadottak nyújtanak olyan támpontokat, amelyek segítségével – azok, akik erre képesek – el tudnak jutni a ’causatio’-k racionalitásfeletti megragadásához.
Mindezek után azt mondhatjuk, hogy ha csak egyetlenegy valakit ez az írás közelebb segített az asztrológia validitásbeli alapjainak a megértéséhez – s ehhez nem kell más, mint ennek a rövid és szándékosan a végletekig elmenően leegyszerűsített írásnak a kétszeri alapos elolvasása -, e sorok szerzője elérte a célját.