László András
ARS POIĒTICA ASTROLOGICA
Az asztrológia – e sorok írójának szemében – egyfelől tudomány (scientia), másfelől tudományfeletti tudás (suprāscientia). Ebből következően: – a ’ratio discursīva’ alkalmas és elégséges ahhoz, hogy az asztrológia felületét, vagy az asztrológia műveléséhez szükséges asztronómiai, geometriai és matematikai minimumot e képesség birtoklója felfogja, megértse, megismerje és kezelni tudja – de csak az ’intellectus intuitīvus’ tényleges kvalitása és funkcionális jelenléte teszi lehetővé az asztrológia mélységeinek és magasságainak az igazi ’gnōsis’ értelmében, vagyis a ’cōnscientia trānsscendentālis’ valós értelmében történő tényleges megismerését. Az asztrológia (és az asztrozófia) adekvát és igazi művelése – mondhatjuk, hogy a gnosztikus irányultságú művelése – megköveteli annak az inventív-intuitív felismerését, ( s e felismerés koncentratív-meditatív és transzcenzionális elmélyítését), amely szerint – egyes szám első személyben kifejezve – önmagam a Kosmos része vagyok: benne vagyok a Kosmos-ban, de ugyanakkor a Kosmos teljessége is egészen bennem van; személyes emberi formámban benne van mint Mikrokosmos, személyfelettiségemben pedig a Makrokosmos totalitása is tapasztalati valóságként van jelen. A Kosmos egyetemessége áthat, és a Kosmos egyetemességét egyetemességemmel és egyetemességemben áthatom. A kozmicitás valóságának az empíria-feletti empíriája olyan cél, amely bizonyos értelemben és bizonyos szinten már egyszersmind előfeltétel is. Az asztrológiai elmélyedésnek ebből kell kiindulnia s ehhez kell – sokkal magasabb fokon – eljutnia. Ehhez, de nem csupán ehhez, hanem ahhoz is, amelynek az intuícióját, intuitív anticipációját már eleve birtokolnia kell – s ez az, hogy első és végső lényegemben több vagyok kozmikus létezőnél: középponti alanyiságom az, amire a görög tradíció a ’Hyperkosmiā’ a ’Metakosmiā’ vagy a ’Hyperouraniā’, a ’Metouraniā’ szavakkal utalt, s amely a filozófia nyelvén : a ’Metaphysicum Trānsscendentāle Absolūtum’.
Az alanyiság centruma: Alanyiságom centruma – a Lét Léten-túli középpontja. Sok létező van, sok személy, sok ember; én magam egy létező vagyok a létezők között, teremtmény a teremtmények teremtett világában. De ugyanekkor nem vagyok kizárólag emberi személy, hanem – s ez döntő – önmagam Alanya vagyok, több mint létező: maga a Lét, sőt több mint maga a Lét: a Lét Léten-túli centruma, az univerzális Tudat Tudaton-túli középpontja; nem csupán csak ’creātūra’, hanem potenciális (megvalósítva pedig aktuáli-transzaktuális) ’Creātor’: de csak ’in aliō’, mert – ’in se’ – lényegem lényege a Teremtő –felettiség, a ’Suprācreātor’, minden állapoton túli állapota, valóságon túli valósága.
Az asztrológusnak – mint theoretikusnak – mindazt tudnia kell, amit theoretikailag egyáltalán tudni lehet. Ehhez hozzátartoznak megtaníthatóságok, de hozzátartoznak a már meg-nem-taníthatók-tanulhatók is, noha gondolhatók és tovább-gondolhatók; vannak a theoreticitásnak olyan szintjei is, amelyek már csak meditative közelíthetők meg és vehetők birtokba. Az asztrológusnak azonban gyakorlati kutatónak is kell lennie: tudósnak, gondolkozónak és artifexnek, vagyis a tudomány a mesterség és a művészet birtokosának. A ’diagnōsis’ és a ’prognōsis’ magas szinten gyakorolt és művelt együttese a (meditatív) megismerés kezdete, másfelől viszont az eredénye és ’lecsapódása’ is. A megismerés (optimális esetben meditatív megismerés) valakinek vagy valaminek a horoszkópjából, annak az analizálásából indul ki; kétségtelen, hogy a ’megismerő megismerés’ során az, akire vagy amire a horoszkóp vonatkozik, szintén megismertté válik, de a lehetőség ennél sokkal magasabb irányokba nyílik: bekapcsolódni a soha sem egyszerűen homogén, hanem a komplex és differenciált kozmicitás koherenciáiba – kozmikus lényként, hogy differenciáltan járjam át a Kosmos végtelenjét s a Kosmos differenciáltan járja át lényemet, amely lényege szerint végtelen.
A szubsztancialitás, az idő és tér differenciált és integrált minőségei és minőségi hierarchiái tárulnak fel azon az úton, amelynek során személyemből az Alanyiságom felé redukálom önmagamat, mert az út a Kosmos egészén át vezet; a Kosmos teljességén át, amelynek a fizikai diszciplínája által tanulmányozott Kosmos – csak egy része és szintje, de amelyben a Kosmos teljességének a lenyomata mégis megjelenik. Az asztrológia annak a megismerése, ami személyem és Léten-túli végső-végtelen Alanyiságom közé ékelődik, s ez a Kosmos teljessége. A Kosmos megismerése: áthidaló megismerés, megismerése annak, ami személyként összeköt Alanyiságommal, és megismerése annak, ami elválaszt attól.
E sorok írójának határozott meggyőződése, hogy mind az akarat, mind a cselekvés, mind pedig a történések összefüggése szigorúan determinált, de ezzel párhuzamosan a teljes szabadság – mint hatalmi lehetőség – fennáll. Ez az antinomia csak akkor és úgy oldható fel, ha az Alany – első és végső – Determinátorként tapasztalatilag felismertté lesz, vagyis felismertté válik, hogy személyfelettiségem fokokon-túli fokán, én-magam határozom meg személyem létezését, s mindazt, ami a személy és az Alany között van, vagyis az univerzalitást.
Teljesen Én-magam (Aham-ātmā) szabad vagyok, halhatatlan, örök, mindentudó, mindig és mindenütt jelenlévő, kezdettelen és végtelen, mindenhatóság birtokosa. Személyként alanyi ön-magam én-magam teremtménye vagyok. Meghatározott létező, határtalan potenciális szabadsággal, és a megvalósult ’identificātiō exsistenciālis’ tényleges szintjének és milyenségének megfelelő aktuális szabadsággal.
Az asztrológia megköveteli és az asztrológiában való elmélyedés lehetővé teszi annak felismerését, hogy a múlt és a jövő viszonylatait a maguk teljességében ismerjük fel, úgy, ahogyan ez a teljesség négy összefüggésben feltárja magát. Ez a négy összefüggés a következő:
- lezárt múlt – nyitott jövő,
- lezárt múlt – lezárt jövő,
- nyitott múlt – nyitott jövő,
- nyitott múlt – lezárt jövő.
E négy összefüggés együttes és egységes – intuitív-meditatív - felismerése: a lehetőségek és ténylegességek időbeli viszonyának és e viszony időfeletti eredőjének – mint még magasabb felismerésnek - a kulcsa.
A ’lezárt múlt – nyitott jövő’ összefüggésének a kizárólagos elfogadása: voltaképpen babona, amelyből vagy a determinizmus, vagy az indeterminizmus, vagy ezek valamiféle basztardizált korcsa következhet – semmiképpen nem a Lét ’trāns-complex’ és ’trāns-simplex’ valóságának – átélően tapasztaló megismerésére alapozódó – tételezése.
Az asztrológiailag feltétlenül érvényes ’synchronicitās’ elvét ki kell egészíteni és be kell teljesíteni: a ’diachronicitās’ és a ’synchronicitās’ együttes egységének – a ’hypersynchronicitās’-nak az elvével. Ez az elv túlmutat a különidejűségek és az egyidejűségek tényén, feltárva a különidejűségek és egyidejűségek differenciált és integrált magasabb egyidejűségét: a létezés együttes és egyszerre való egységét. Az asztrológiai diagnózisnak és prognózisnak ezeken az elveken kell alapulnia, s ezeknek az elveknek még mélyebb és még magasabb átélő megismeréshez kell elvezetnie.
Az adekvát asztrológiának túl kell lépnie az ’astrologia prō astrologō’ és az ’astrologia prō aliō’ ellentétességein. Az igazi asztrológus egyszerre műveli az asztrológiát az asztrológiáért, önmagáért az asztrológusért (egy szellemi és megismerési út továbbépítése értelmében) és ugyanekkor másért, másokért.
Az asztrológia tudomány és tudományfeletti tudás – ezt lehet, sőt elengedhetetlen magáért a tudományért, a tudományfeletti tudásért, az önmegismerésért és létmegismerésért művelni. Az asztrológia belső szellemi út, amelyet az asztrológus önmagáért, mint asztrológusért, mint megismerőért, mint a szellemi mélységek és magasságok kutatójáért, fáradhatatlan vándoráért, az abszolút cél elérni akarójáért művel. Végül az asztrológus feladata, hogy adott esetben tanácsot és útmutatást adjon – mindenekelőtt a szellemi lehetőségek és akadályok vonatkozásában – azoknak, akik bizalmukkal megtisztelik és felkeresik, és akiket méltónak és alkalmasnak tekint arra, hogy asztrológiai lehetőségfeltárást és útbaigazítást kapjanak az asztrodiagnosztika és asztroprognosztika kereteinek megfelelően.
E sorok írójának az a meggyőződése, hogy a theória és a praxis elválasztható ugyan, de nem szabad a kettőt elválasztani. Az asztrológusnak – mind a racionalitás határain belül, mind pedig a (főként) a racionalitás határain felülemelkedve – theoretikusnak kell lennie: az élő és a praxisba átvihető theória birtokosának.
Végül pedig – és ez a legfontosabb – az asztrológusnak élnie kell az asztrológiát –mindig és minden szinten.
A cikk a Radix folyóirat I. számában jelent meg 1991-ben.