László András
Istenek, Isten, Istenség
Nézzünk meg néhány megnevezést. Nézzük a görög megnevezést először is. Theos. A Theosnak három jelentése volt, az egyik az Isten, második az istenek egyike, harmadik, az isteni létrendhez tartozó ember. Tehát, voltaképpen egy embert is jelentett, egy isteni létrendhez tartozó embert. Ennek a latin megfelelője, a Deus volt. A latinban itt tulajdonképpen változatosabb megnevezések vannak, mert a Deus jelentette az istenek egyikét, és jelentette az Istent. Az isteni létrendhez való tartozást különböző más, a Divus szó, vagy alacsonyabb szinten a Divinus helyettesítette. Úgyhogy beszéltek Homo Divinusról, akiben az isteni mintegy megnyilvánult, a Homo Divusról, aki már voltaképpen Isten volt, és Homo Deusról, a teljes Istenemberről. (Ez állt fenn Krisztus esetében, és néhány más, hasonló nagyságrendű esetben.) És beszéltek Divinificātiōról, Divificātiōról és Deificātiōról, ezek az Istenné levés Istenné alakulás fokozatai voltak. A görögben is volt két szó, az egyik a Theiōsis, az istenivé válást jelentette, és a voltaképpeni istenné válást pedig a Theōsis.
Az Istenség, valamilyen értelemben akár Istenfeletti is lehet. Meister Eckhart és az ő követőinek a szemléletében az Übergötlichegottheit az Istenfeletti Istenség nagyon is megjelenik. A Metatheos, vagy Hypertheos is tulajdonképpen egy teológiai fogalom, noha a keresztény felekezeti theologiák tagadják, hogy ilyen lenne. Bizonyos szemléleti formákban, ha nem is az abszolút személytelenség szintjén, de valamilyen főisten beiktatása nagyon is indokolt lenne, azon keretek között, ahogy ez tárgyalva van, például a megváltás, vagy a kereszthalál, mint áldozat miatt, mert az áldozat, a feláldozó és az aki előtt az áldozat feláldozásra kerül, nincsenek azonos létrendi fokon. Ebben a szemléletben pedig az Atya önmagát, önnön fiaként feláldozza. De kinek mutatja be az áldozatot? Miért kellene a megváltásért valami ilyesmit tenni, hiszen az isteni akarat az egy pillanat alatt ezt megoldhatná. Nem kell ahhoz semmi, hogy megbocsásson.
De nézzük meg egy kicsit ebből a szempontból a legérdekesebb vonulatot, az ind–hindu szemléletet, és az itt felmerülő szanszkrit nyelvű terminologiát. A legmagasabb valóban a fogalomfelettiségbe átnyúló fogalom az Ātmā. Magát a szót is írjuk le. Alaptőforma: Ātman és egyes szám hímnemű alany eset: Ātmā. Ez körülbelül azt jelenti, amit a német nyelven a Selbst, angol nyelven a Self, franciában a Soi jelent. Körülbelül azt jelenti, amit magyarban Önmaga(m)-nak lehetne fordítani. Ez a mindenekfelettiséget és mindent magába foglalót fejezi ki. A szanszkrit nyelvben van egy szó a pāda, egyszerre jelent lábat, és negyedet. Ezért szokták mondani, hogy az Ātmānak négy lába, vagy az Ātmānak négy negyede van. Mind a kettőt jelenti, egy sajátos értelemben fejeződik ki ez által valami. Ezek a negyedek, alulról felfelé, mindig úgy, hogy az első, az első negyed, a második, az első és második együtt, a harmadik, az első, második és harmadik együtt, és végül a negyedik, első, második, harmadik és a negyedik együtt. Tehát az Ātmānak a teljessége a negyedik pāda, mert akkor az mindet magába foglalja. És ezek különböző istenségbeli- istenségkénti fokozatokat jelentenek. Alulról felfelé, a legalsó és első pāda, a Saguna-Brahmātmēsvara-Trimūrti. Tehát a kvalitásokkal rendelkező Istenkénti Önmagamság három arcban, tehát quasi egy szentháromságként kifejezve. Ez a háromság Brahmā, Visnu és Siva.
Élesen meg kell különböztetni a hímnemű Brahmāt. Alaptőforma Brahman. Egyes szám hímnemű alany eset Brahmā. A semleges nemű szónál alaptőforma itt is Brahman és egyes szám alany eset Brahma. Ez sokkal magasabb létrendi valóságot jelent, mint a Brahmā, a teremtő Isten. Tehát az első a Saguna-Brahmātmēsvara-Trimūrti. Saguna, az azt jelenti, hogy kvalitással rendelkező. Guna az őskvalitás tehát Saguna az azzal összekötött. Tehát Saguna-Brahmātmēsvara-Trimūrti.
A második pāda, ezt is jelenti, meg ami itt következik a Saguna Brahmātmēsvara csak, és nem Trimūrti, hanem együtt a három. Ezek ugyan teljesen személyfeletti értelemben, de mégis valami személyességet fejeznek ki.
És a harmadik pāda, a Nirguna Brahmātmā. A kvalitásfelettiség értelmében kvalitástalan Brahma Önmaga(m). Ez tulajdonképpen már Istenfeletti fokozat. Ezt úgy fogták fel, mint Metatheos és Hypertheos és Istenfeletti Istenségnek megfelelő fokozatot. Semmilyen tulajdonsága nincs, még csak nem is Egy.
A görögök legmagasabb fogalma a Hen az Egy. Minden Isten-Istenség felett áll az Egy, a Hen. Névelővel to Hen. A Szanszkrit nyelvű ind-hindu szemlélet még ezt sem mondja ki, csak azt, hogy nem kettőzött, tehát negatív attribútummal: Advaita. Nem kettőzött. Ami természetesen azt is jelenti, hogy nem osztott, nem felosztott, tehát mégcsak nem is Egy.
De van egy negyedik pāda is. Ātisagunātinirguna-Sadasad-Brahmātmā. Tehát túl van minden kvalitással rendelkezésen, sőt a kvalitástalanságon is. A Sad vagy Sat az azt jelenti, hogy a lét, a tiszta lét. Nem a Létezői Lét, hanem a Létkénti Lét. És egyszerre a Lényeget is jelenti. Az Asat pedig, a Nemlétet, az abszolút Nemlétet, és nyilván a lényegteljes nem meglétét jelenti.
Hogyha ezt összevonjuk, akkor tulajdonképpen olyasmihez jutunk el, ami mind a kettő, és ami több mint mind a kettőnek az együttese. Tehát ami túl van Léten és Nemléten, és a Lét és Nemlét egységén is. Ez a negyedik pāda, ami természetesen implikálja az alsó pādákat is, ez a legmagasabb fokozat, és természetesen ez is magasan Istenfeletti.
A két utóbbi az Istenfeletti Istenséggel hozható összefüggésbe, az első kettő pedig Istennel. Nem az Istenek egyikével, Istennel. Tehát Atisagunātinirguna Sadasat Brahmātmā. Ugyanakkor ezt a birtoklást, úgy is nevezzük, hogy Sadasat-patitva, Sadasat feletti Uralom. Aki ezt megvalósítja, annak a neve: Sadasat pati, tehát a Lét és Nem-Lét Ura. Vagy esetleg Sadasat- patipati a Lét és Nem-Lét Urának az Ura. Ezek voltaképpen, intenzifikáció értelmében ugyanazokat jelentik. Ezeket az összefüggéseket a hinduizmus egyetlen irányzata sem fejti ki ilyen tételezett részletességgel, de a mi célunk, nem a hindu tanítások szakszerű ismertetése, (ennek máshol nézhet utána az érdeklődő) hanem bizonyos elvek radikális erejű érvényre juttatásának a szándéka.
Az ind-hindu szemlélet, természetesen nem abban az értelemben polytheista ahogy a polytheizmusról beszélni szoktak. Az egyetlen, aki-ami, még csak egynek sem mondható, a léttel érintkezve, mérhetetlen sok arculatban jelenik meg. Ez a mérhetetlen sok arculat voltaképpen a sok isten. Ezt a rómaiak és a görögök is így fogták fel. Természetesen, a hinduizmushoz és a buddhizmushoz kapcsolódó Yōga ösvények, metafizikai megvalósítást jelentenek. Olyan megvalósítást, ami az át és teljessé váló istenülésnek a különböző útjai és fokozatai. Ahogyan beszéltem a Homo Divinusról, meg Homo Divusról, meg Homo Deusról, Divinifikáció, Divifikáció, Deifikáció, vagy éppen a Teiosisról vagy Teosisról, hozzátéve az auto tagot, tehát Auto-Teiosis vagy Auto-Teosis, tehát Önmagam Istenné válása.
Már a scholastica filozófiájában megjelenik, az a lényegében arisztoteliánus fogalompár, ami egyrészt megkülönbözteti a kontingenciát, az esetlegességet, és a necessāriumot, a szükségszerűséget. A szükségszerűség is két részre osztható, egyrészt a necessārium assertōrium, és necessārium apodicticum. A necessārium assertōrium azért szükségszerű, mert van, ténylegesen van, és a necessārium apodicticum, pedig nem lehet, hogy ne legyen. Természetesen a theologia et philosophia scholastica azt mondja, hogy a necessārium apoditicum Isten. Ha a saját benső tapasztalást veszi tekintetbe valaki, akkor azt kell mondanom, hogy az nem lehet, hogy én ne legyek. Tehát ez egy olyan feltétlen bizonyosság, ami megkérdőjelezhetetlen. Ha az előző necessārium apodicticum felfogást, és ezt összekötjük, akkor ez azt jelenti, hogy én vagyok Isten. Legvégső lényegem szerint, tehát nem itt és most, nem jelenlegi állapotom szerint, hanem legvégső lényegem szerint. És ennek a megvalósítással legbensőségesebb kapcsolata van. Ha a legvégső lényegem ez, akkor a legvégső lényegem azonos a világmindenség legvégső lényegével, és ha Önmagamat teljesen redukálni tudom Önmagamba, maradéktalanul, akkor tulajdonképpen elérem azt, aki, ami legvégső lényegem szerint vagyok. Tehát amit a görög Theantrōposnak vagy Antrōpotheosnak, Istenembernek, vagy Emberistennek mond, az ebben a szemléletben egy cél. Sőt a Metatheantrōpos is cél lehet. Az Isten feletti Istenség emberi létállapotban való megragadása, és természetesen nem egyszerűen emberkénti, hanem végtelenül emberfeletti megvalósítása, egy olyan megvalósítás, aminek a külső starthelyzete mondjuk úgy, hogy exōtericus starthelyzete, a momentán emberi állapot. És minden megvalósítás mondjuk úgy, hogy esōtericus starthelyzete, maga a cél. Exōtericus starthelyzete, pedig az az állapot, amiben éppen vagyok.
Kétségtelen, hogy bizonyos tekintetben létező vagyok a létezők között, személy vagyok, a személyek között, ember vagyok az emberek között. Emberi személykénti létező vagyok, az emberi személykénti létezők között. De az, amit saját személyként (Propriō-Persōnaként) ragadok meg, abból már nincs több, és ha Önmagamat, mint Alanyt állapítom meg, akkor végképp nincs több Alany, csak én vagyok egyedül. Mert bármelyik más emberre mutatok rá, az azért Alany, mert annak nevezem. Önmagam, pedig azért vagyok Alany, mert annak élem meg magamat. Tehát, most tekintsünk el attól, hogy kit minek nevezhetek, Alanynak, az átélés szempontjából csak Önmagamat nevezhetem, senki mást a világon. Tehát saját személyként egyedüli vagyok, és ez csakis saját Alanyi mivoltomban válik olyan intenzívvé, hogy itt be kell látni valamit.
Vagyis, ez azzal függ össze, hogy bár közöm van a testemhez, de én testemben nem vagyok Én Önmagam még. Sőt lelkemben sem, sőt szellememben sem. Sokkal inkább, mint lelkemben, és még sokkal inkább, mint testemben, de nem vagyok teljesen és abszolute Önmagam. Csak Önmagamban vagyok teljesen Önmagam.
Tehát ha az Önmagamságot Autonnak neveznők, görög alapon, ez az Auton, csak mint Egōn-Auton, vagy Egōm per Auton élhető át. Én Önmagamként. Nem általában Önmagamként, hanem Én-Önmagamként. Egōm per Auton vagy Egōm per Autoniā vagy akár a latin formában Egomet-Ipsum vagy Egomet-Ipsitās. És szanszkritul egyébként, Aham Ātmaka. Aham, azt jelenti, hogy én, Ātmaka, pedig Ātmaság, vagyis Önmagamság.
Ezek teljesen fundamentális jelentőségű megnevezések. A személy, a Persōna vagy Prosōpon, Svatva, vagy Svatvaka jelentősége, kétségtelenül nagy. A személy, mint Persōna Individuālis. Tehát egyéni létformában élem át Önmagamat, Persōna Individuālisként, és Individuum Persōnāleként, tehát Egyéni Személyként, Személyes Egyénként.
A Saját Személy az, amikor tulajdonképpen kezdek magamra eszmélni. És ez az Önmagam Alanykénti felfedezésében válik teljessé. Mondhatjuk úgy, hogy én elsősorban Auton vagyok, és mint Auton, önmagamat elsősorban alanyként nyilvánítom meg. Az egész lét alanyaként. De belőlem következik, minden akcionalitás, és minden tárgyiság is.
Természetesen, mi soha nem tagadtuk az objektív realitás objektíve reális voltát. Csakhogy, az objektív realitás, alanyi önmagam objektív realitása. Amit birtokolok. Mert önmagamat elsősorban subjektív realitásként birtokolom, utána akcionális realitásként, és végül objektív realitásként. Az az én objektív realitásom. És nélkülem nincs. Tehát a tudattól, respektíve a tudatomtól független objektív realitást a leghatározottabban tagadom és elutasítom. Ez olyasmi, amire egészen más vonatkozásban, az a bizonyos természettudós (Pauli) mondta valamire, hogy ez mégcsak nem is téves. Tehát ez az állítás mégcsak nem is téves, annyira alantas állítás. A tőlem, tudatomtól függetlenül, vagy függetlenül is létező objektív valóság. Amit Lenin, az anyaggal azonosított. De az se jobb, hogyha ezt Istennel azonosítom, vagy a szellemmel, vagy bármivel. Egyáltalán annak a felvetése, hogy tudatomtól függetlenül vagy függetlenül is létező objektív realitás, ezt a legvégletesebben el kell utasítani. Az objektív realitás, az én objektív realitásom. Nem úgy, hogy én objektíve reális vagyok, hanem az általam birtokolt és uralt és teremtett objektív realitás.
Továbbmenve. Én Önmagamat teremtői mivoltomban „elfelejtettem”. Önmagamat teremtőként elfelejtettem. Önmagamat fenntartóként és transzmutátorként is elfelejtettem. Önmagam, már csak konstatáló vagyok, nagyon csekély akcionális hatókörrel. Ez nem azt jelenti, hogy ez a végső lényegem. Én, itt és most, teremtmény vagyok. De végső lényegem szerint, és potencialiter teremtő vagyok. Például Önmagam teremtője, és mindennek a teremtője. Tehát kreatúra vagyok, teremtmény vagyok a teremtmények között, de nem ez a lényegem, és ezt a lényeget másban nem látom meg, másban csak a kreatúrát látom, és a kreatúrát látom, és a kreatúrát látom, és feltételezhetem, hogy ő nemcsak kreatúra, de nem tapasztalom.
Önmagamban azonban tapasztalom, intuitíve tapasztalom, hogy bár teremtmény vagyok, nemcsak teremtmény vagyok. Korántsem csak teremtmény vagyok. A buddhizmusban van egy érdekes fogalom, erre még kitérek, az Anātma vāda vagy Anātmaka vāda az Anātmának a tana. Az Ātmának a tagadása. Mit jelent ez voltaképpen. Ennyire ellentmondana egymásnak a hinduizmus és a buddhizmus? Szerintem semmiképpen. Van a hinduizmusban és a buddhizmusban egy alapfogalom, ez a Samsāra, a létesülési örvény. És van a létesülési örvény felé megnyilatkozó Én-Önmagamság. Samsārātmaka vagy Samsārātmā. Az Anātma tan azt jelenti, hogy a Samsārātma, tehát a Samsāra felé megnyilatkozó Ātma a Samsārában: Anātma. Tehát ott nem nevezhető Ātmának. Az Önmagamság benne olyan csekély intenzitású, hogy nem lehet annak nevezni. Ezt mondja ki, ez a tan. És ez tulajdonképpen az Ātma vāda legerősebb, bár közvetett konfirmációja. Tehát ez a megerősítése, megszilárdítása. Hogy ne tévesszek össze semmiféle Samsāraiságot ezzel a feltétlenséggel.
A másik kiegészítő a Heteron, vagyis a más, másvalaki, vagy másvalami. A tapasztalható vagy közvetlenül nem tapasztalható másvalaki, a Heteron. A Heteron világ Heteron létezői, mondjunk gyűjtőnéven Heteront. A Heteron, fel nem ismert Auton, de amíg ez a felismerés nem történik meg, addig ez kőkemény Heteron, és kőkemény Heteron világ.
Vagyis a szellemi megvalósítás, egyik alapfeladata, hogy leválasszam a világot, mindent, mint Heteront, majd visszavegyem Önmagamba Autonként. Tehát leválasztani és visszavenni. Ezek hasonlatszerű kijelentések, de erre a mély valóságra utaló kijelentések. Aki olvasta Kaczvinszky József, Kelet világosságát (Kaczvinszky léleknek nevezi az Ātmát, de ettől tekintsünk el), emlékezhet arra, hogy a Yōga célját úgy fogalmazza meg, hogy megkülönböztetni a lélektől, mindazt, ami nem a lélek. Ez egészen más szavakkal körülbelül ugyanezt jelenti.
Maga a lélek, az Ātmā, nem is megismerhető. Túl van minden megismerhetőségen és megismerésen. A különbözőség, az, ami még megismerhető, legmagasabb fokon. Felismerhető. Felismerhető, hogy mivel nem azonos, és mivel azonos.
(Esztergom, 2008 március 7-én elhangzott előadás)